Márai Sándor: A lustaságról
 
Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges.
Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta;
a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit;
lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít,
a nagy messzeségbe.
Aztán van a másik, a függőleges lustaság,
amikor a pillanat előtt maradunk lusták, amikor nem gondoljuk, mondjuk,
vagy cselekedjük azt,
amit abban a pillanatban lehetne.
Nem nyújtjuk ki a kezünket valami után, amit megszerezhetnénk,
különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal
tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg a levelet,
vagy nem jegyezzük fel a gondolatot,
rögtön akkor, abban a pillanatban.
Ez az utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb.
Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.